Sokan nem tudják, hogy a szegénységnek is vannak fokozatai. Pl. szegény, nagyon szegény, nincstelen. Abban az időben mi a második kategóriában voltunk. Apám katona, a fronton volt, anyám tbc-vel beteg állományban volt. Házunkat bomba találat érte. Lakásunk megmaradt, de ajtók, ablakok nélkül, lakhatatlan lett, így Adorjánra mentünk a rokonokhoz. Szegényekhez a nagyon szegények Ottlétünk okozta gondokat anyám úgy próbálta enyhíteni, hogy nyáron az aratóknak főzött, télen pedig tojást adott el a vasúton állomásozó katonáknak.
Karácsony volt akkor is. Pontosan 7o évvel ezelőtt . A sötétet nem törte meg a csillagok hideg fénye. A behavazott gyalogúton nehezen haladtunk előre. Jó lett volna megfogni anyu kezét. Egymás mellett talán a hideget sem éreztük volna annyira. Valaki már járt elöttűnk, nyomába próbáltunk lépni. Lassan világosodni kezdett. Számomra, a felnőttek léptei egy kicsit hosszúak volt, ezért időnként ugrálnom kellett. Nem esett nehezemre, már elmúltam 9 éves. Így mentünk liba sorban. Néha megálltunk lihegve, s a havas mezőt borító csendben felerősödött Anyu akadozó köhögése.
Megérkeztünk a katonák vonatához . Szívesen vették a friss tojást,s nevetve kérdezték, hogy mi lesz ha a Jézuska nem talál otthon és az ajándékot máshová viszi. Anyu biztosította őket , nem így lesz, mivel én jó kisfiú vagyok, a mit az is bizonyít, hogy mindenhova elkísérem, így ketten szinte egyek vagyunk
Visszafelé már gyorsabban haladtunk. Egymás mellett mentünk, beszélgetni is tudtunk.Én valamit láttam az égen: mintha angyalkák sétáltak volna. Az nem lehet mondta Anyu, mert azok itt a hóban sietnek haza, hogy ne keljen, sokáig várakozni a Jézuskának. Megszorította kezem, s elkezdtünk kacagni mint akik tudják, karácsonykor minden előfordulhat, még az is, hogy a Jézuska türelmesen vár, éppen reánk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése