Talán 10 éve történt, hogy a Kórház folyosóján találkoztunk. Korábban hosszabb ideig egy osztályon dolgoztunk. Örömmel üdvözöltük egymást.. Hogy vagy? Ma már jól, de három évet vártam vese átültetésre. Tudod milyen érzés 3 évig abban a tudatban élni, hogy nincs tovább. Ennek vége. Most a műtét után csak rutin ellenőrzésre jöttem ide. Gratulálok.
Régi közös emlékeinket időztük fel., hogy Helsinkiben -járat kimaradás miatt- majd egy hétig náluk vendégeskedtem.. Jókat horgásztunk. Így igaz. Tudod most meg az a bajom, hogy a memóriám időnként kihagy, főleg a neveket illetően. Hát ez kellemetlen -mondtam- de hamar lerendezhetjük a dolgot,: te megmondod a neved, s én is megmondom a nevem.
. - . -
A napokban a János Kórház Szemészetére voltam hivatalos. Egy tömött 128-as buszra szálltam fel. Így történt, hogy kéretlen hallgatója, szinte részese lettem a diskurzusnak. Megjegyzem.,hogy a beszélgetők távol ültek egymástól. Talán ezért kommunikáltak hangosan. "A végállomásig megy? Igen. Jó magának, nekem onnan még 10 perc gyalogút, felfelé. Honnan tudja, hogy végállomásig utazom? Onnan, hogy 15 évig egymás mellett laktunk. Tényleg, már emlékszem magára.. Tudja, még most is megtartom az előadásaimat, de néha előfordul, hogy a legegyszerűbb dolgok sem jutnak eszembe. Főleg a nevekkel vagyok így. Az bizony kellemetlen. Két dédunokám van. Nekem is. Amikor leszállunk megmutatom a fényképeiket. Jó lesz akkor majd megmondja a nevét is. Én is erre akartam kérni.
A busz megállt a János Kórháznál. Leszálltam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése